Pukánszky Béla – Németh András -
Felsőoktatás, pedagógusképzés az 50-es években
Pukánszky Béla – Németh András: Neveléstörténet. NK, 1996. (12.2. Az "ötvenes évek") - magyar-irodalom.elte.hu/nevelestortenet
A háború után a felsőoktatás sorozatos reformok színtere volt. Az első átfogó reformra 1948 júniusában került sor, ennek során deklarálták az egyetemek nyitottságát a munkások és parasztok gyermeki előtt. Keretszámokat fogalmaztak meg: az egyetemekre felvett hallgatók 60%-át munkás-paraszt fiatalokból kívánták verbuválni.
A további változtatások során erőltetett tananyagcsökkentést hajtottak végre, amelyek iskolásan didaktikus módszerek alkalmazásával párosultak: a kötelezően előírt tankönyvet vagy jegyzetet visszhangzó előadásokat azok anyagát mechanikusan visszakérdező szemináriumok követték. Az oktatás színvonala így egyre csökkent, a tudományos teljesítményeket nem honorálták. Az egyetemek "szocialista átszervezése" ürügyén számos kiváló professzort fosztottak meg katedrájától.
1949 februárjában megváltoztatták az egyetemek belső szervezetét: az addigi egységes bölcsészettudományi karból kiváltak és önálló karként mûködtek tovább a természettudományi fakultások.
1952. május 12-én minisztertanácsi határozatot hoztak arról, hogy a főiskolai és egyetemi tanulmányokra jelentkezőket írásbeli és szóbeli felvételi vizsga alapján válasszák ki. A vizsgabizottság "mérlegeli a jelölt világnézetét, a jelleméről kialakult benyomást, társadalmi helyzetét, pszichológiai adottságait, testi alkalmasságát; az utóbbiakat a vizsgabizottság véleménye alapján, az előbbieket pontozással." A keretszámok továbbra is érvényben maradtak: ezután is gondosan ügyelni kellett arra, hogy az egyes karokon megfelelő legyen a hallgatók szociális összetétele és a nők aránya. A tanulmányi szempont csak ezután következett: "Ha a jelentkezők száma jelentősen felülmúlja a megadott keretet szociális kategóriánként is, akkor a tanulmányi eredményeket kell fokozott mértékben figyelembe venni" - utasít egy felvételi irányelveket tartalmazó korabeli leirat.
Az ötvenes évek közepére sikerült elérni, hogy az egyetemekre és főiskolákra felvettek több mint 66%-a munkás és paraszt származású legyen. Az értelmiségi szülők gyermekeinek jóval nehezebb volt bejutniuk a felsőoktatásba, 1955-ben a jelentkezők közel 69%-át nem vették fel.
A keretszámok merevsége olykor nemcsak az "egyéb származású" vagy "osztályidegen" fiatalokat sújtotta, egyes esetekben az új rend tisztségviselőit is hátrányos megkülönböztetésben részesítették - ha szüleik nemkívánatos rétegből származtak. Erre szolgáltat példát egy 1956 márciusából származó párthatározat: "Egy nagyobb falu jól dolgozó párttitkárának jól tanuló gyermeke nem nyert felvételt, mert egyéb származású - az apa korábban önálló cipész volt - de községéből a szocialista mezőgazdaság előnyeiről általa meggyőzött tsz-tag, illetve középparaszt gyengébb előmenetelû gyermeke felvételt nyert, kis létszámú szakokon ugyanis 1 fő 5-10%-kal is ronthatja az arányt."
Az "új értelmiségi" réteg képzését szolgálta az esti és a levelező oktatás bevezetése is. Főiskolákon és egyetemeken az 1951/52-es tanévről, általános iskolákban és gimnáziumokban pedig az 1952/53-as tanévtől kezdve tanulhattak a "dolgozók széles rétegeinek gyermekei" (elsősorban a munkáskáderek).
Az általános iskolák rendszerének kiépítésével párhuzamosan megnőtt az igény a szaktanárok iránt. Ezek képzését kezdetben a tanítók átképzésével próbálták megoldani. 1947 nyarán elkezdődtek az első szaktanítói tanfolyamok: két nyáron át tartó kurzus és közben egyéves egyéni tanulás után tehettek vizsgát és szerezhettek képesítést az első átképzett tanítók. 1950 őszétől a szaktanítók képzése hároméves tanfolyam keretében történt. A kurzusokat a nyári szünetekben tartották, s évközi egyéni konzultációkkal egészítették ki. Az itt szerzett oklevél már egyenértékû volt a pedagógiai főiskolákon szerezhető általános iskolai tanári oklevéllel.
Ez utóbbi is új intézménytípus volt, a polgári iskolai tanárképző főiskolát váltotta fel. 1947-ben nyílt meg a budapesti és a szegedi pedagógia főiskola, ezeket követte 1948-ban a debreceni (1949-ben Egerbe telepítették) és a pécsi intézmény.
Az 1949-es egyetemi reform idején megszüntették a középiskolai tanárképző intézeteket és tanárvizsgáló bizottságokat. A középiskolai tanárok képzése ettől kezdve az egyetemi karok feladata lett. Azóta is tartó polémiák kezdődtek arról, hogy miképpen egyeztethető össze az egyetem tradicionális "tudósképző" funkciója a tanárképzés pragmatikusabb szempontjaival.
1954 elején az Oktatási Minisztérium munkatársai javaslatot terjesztettek elő az MDP Politikai Bizottsága részére a tanárképzés egységesítéséről. A koncepció a középiskolai és az általános iskolai tanárképzést egyöntetûen az egyetemekre kívánta telepíteni, a pedagógiai főiskolákat pedig fokozatos felszámolásra ítélte. Az elképzelés hátterében a középiskolai tanárok tömeges képzése állt: a számítások szerint 1957-ig 3370 frissen képzett tanárból csak 415-re lett volna szükség. A párt elhamarkodottnak ítélte a tanárképzés ilyen mérvû átalakítását, így az ügy lekerült a napirendről. (Az egységes tanárképzés problémája azóta is vissza-visszatérő eleme a pedagógusképzés reformjáról szóló elképzeléseknek.)
Az egyetemek és főiskolák hallgatósága körében az ötvenes évek közepére egyre többször fogalmazódtak meg a rendszer visszásságait érintő kritikus gondolatok. A politikai vezetés viszont nem tûrt semmiféle "másképpen gondolkodást", a hivatalos ideológiával össze nem egyeztethető gondolatokat "ellenséges nézetnek" bélyegezték, és szigorúan megtorolták.
Az egyetemi ifjúság kritikus magatartását az ideológiai nevelés hiányosságának tudták be. 1955 márciusában ezt írták egy minisztériumi jelentésben: "Az egyetemi munka legnagyobb hiányossága a nevelés terén van. Az egészséges és konstruktív kritika mellett - oktatók és diákok körében egyaránt - nagymértékben jelentkezett a népi demokráciánk eredményeinek lebecsülése, a hibák mértéktelen felnagyítása, valamint a kijavításuk tekintetében táplált türelmetlenség és pesszimizmus. [...] Fellelhetők különféle ellenséges ideológiai nézetek, mint pl. a kozmopolitizmus, pacifizmus és különösen a nacionalizmus különféle válfajai (sovinizmus, antiszemitizmus, a Szovjetunió lebecsülése, narodnyikizmus). Az egyetemek többségén nem folyik komoly ideológiai, politikai harc ezek ellen az ellenséges nézetek ellen."
Ahogyan nőtt a fiatalság elégedetlensége, úgy szaporodtak a tettlegességgé fajuló akciók is: "A jobboldali megnyilvánulások - olvashatjuk egy minisztériumi belső használatra szánt jelentésben - nem szûntek meg, hanem sok esetben nyílt provokációk formájában jelentkeztek. A Budapesti Mûszaki Egyetemen po. az április 4-i felvonulásra készülő katonai egységeket destruálták, a debreceni Tudományegyetemen többször megrongálták, vagy ellopták a hangerősítő berendezést, hogy a politikai tömegakciók lebonyolítását akadályozzák. Ugyanezen egyetemen a pártbizottság titkárának követelésére húsvét másnapján a rektorhelyettes szünnapot rendelt el. A Népstadionban tartott kosárlabda Európa-bajnokságról a rendőri szerveknek több egyetemi hallgatót kellett kivezetni a Szovjetunió elleni tüntetésben való részvétel miatt."
Az egyetemi és főiskolai hallgatók fontos szerepet játszottak az 1956-os forradalomban. Az egyetemi ifjúság követelte Nagy Imre miniszterelnöki kinevezését, többpárti választások kiírását, a szovjet csapatok kivonását, a beszolgáltatási rendszer eltörlését, a Kossuth-címer visszaállítását és a Sztálin-szobor eltávolítását. 1956. október 23-án a Petőfi-szobor előtt tüntetés zajlott le, amelyen már nemcsak az ifjúság képviselői vettek részt: az időközben 200 ezer főre duzzadt tömeg az Országház elé vonult. Ezzel kezdetét vette a forradalom, amelyben az ifjúság kezdeményező szerepet vállalt.
A DISZ (Demokratikus Ifjúsági Szövetség) Petőfi Köre még 1956. szeptember 28-án vitasorozatot rendezett a köznevelésről, amelyen részt vettek a párt- és állami vezetés képviselői is. Jóború Magda oktatási miniszterhelyettes kritikus hangvételû bevezető előadásában a korabeli tantervekről és tankönyvekről szólva azt fejtegette, hogy: "1950 óta milyen sokszor kerültek átdolgozásra tanterveink, tankönyveink, s egyes esetektől eltekintve mily kevéssé vált hasznukra." "Ha valaki a dogmatizmus, sematizmus, a személyi kultusz kulturális életünket mérgező hatását frappáns példákkal akarja illusztrálni, e célra kiválóan alkalmas szépirodalmi és publicisztikai alkotások mellett a siker biztos tudatával lapozhatja fel számos tankönyvünket is." Az ötvenes évek dogmatikus szellemi légkörében "eretnek" gondolatnak számított, hogy az előadó sürgette a korábban felsőbb utasításra megszüntetett lélektani, különösen a gyermeklélektani kutatások folytatását.
1956. október 1-től 6-ig pedagógiai tanácskozást tartottak Balatonfüreden. Ezen már nemcsak a korszak neveléstudományának hivatalosan elismert képviselői vettek részt, hanem néhányan azok közül is, akiket korábban "adminisztratív úton" félreállítottak. A konferencia jelentős eseménye volt, hogy Mérei Ferencet, a gyermeklélektan kiváló hazai képviselőjét nyilvánosan rehabilitálták. Az értekezleten elfogadott nyilatkozat hangsúlyozta, hogy "minden további előrehaladás elengedhetetlen feltétele a neveléstudományi kutatás és a tudományos kritika szabadsága".
Jegyzetek:
Lásd: Kelemen Elemér - Kardos József: 1000 éves a magyar iskola. Korona Kiadó, Bp., 1996. 108.o.
Közli: Mészáros (1996a): i m. 133.o.
Idézi: Kelemen-Kardos (1996): i. m. 111.o.
A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének határozata az egyetemi, főiskolai és középiskolai felvételekről. 1956. március 8. In: Dokumentumok... 219.o.
Lásd: Kelemen-Kardos (1996): i. m. 117.o.
Informatív jelentés az Oktatásügyi Minisztérium Kollégiuma részére a felsőoktatás helyzetéről. 1955. március 18. In: Dokumentumok... 75.o.
Informatív jelentés az Oktatásügyi Minisztérium Kollégiuma részére. Az egyetemek politikai helyzete. 1955. aug. 26. In: Dokumentumok... 91.o.
Lásd: Kelemen-Kardos (1996): i. m. 114.o.
Jóború Magda Bevezető előadása a Petőfi Kör köznevelési vitáján. 1956. szept. 28. In: Dokumentumok... 253.o.
Közli: Mészáros (1996a): i. m. 145.o.
Idézi: Setényi János: Az 1961. évi III. (oktatási) törvény politikai vázlata. In: Az oktatási törvénykezés hazai történetéből. OPKM, Bp., 1992. 66.o.
