Kiss Gábor Ferenc - A Magyar Néphadsereg Szegeden 1956-ban
Megjelent: 1956-os szabadságharc és utóélete. Belvedere Meridionale, Szeged, 2007, 19-28
Mielőtt rátérnék a Magyar Néphadsereg szegedi szerepére, előtte pár szóban elővezetném a témát. Egyrészt hogy milyen források alapján lehet ezt a kérdést vizsgálni. A legfontosabb a Hadtörténelmi Levéltár 1956-os gyűjteménye, ahol összegyűjtötték azokat az anyagokat, összefoglalókat, melyeket az események után különböző katonai alakulatok tisztjei, parancsnokai készítettek az ’56os eseményekről. Rendkívül tanulságos olvasmány, nem csak azért, mert a kor szellemének és a kor tisztikarának megfelelően sokszor helyesírási (helyőrség pontos j-vel, például ez gyakran előforduló kis jelenete ezeknek a jelentéseknek), hanem mert nyilvánvaló, hogy ezeket jelentős forráskritikával kell kezelni: azok a tisztek, akik ezeket a jelentéseket 1956 után írták, részt vettek az eseményekben. Igyekeztek ezeket úgy beállítani, hogy az ő szerepükre ne vetüljön árnyék, s igyekeztek kidomborítani azokat a tevékenységeket, amelyek a későbbi rendszerből az ő számukra pozitív volt. Másfelől érdemes pár szóban azért fölvázolni a Magyar Néphadsereg általános helyzetét 1956-ban. A Magyar Néphadsereg a negyvenes évek végén, az ötvenes években egy óriási méretű átalakuláson ment keresztül. 1947. február 10-én írják alá a párizsi békeszerződést. Ami alapján egy minimális szinten tartott hadsereget lehet fenntartani. 1948-tól, amikor megerősödik a kommunista diktatúra, hihetetlen méretű hadsereg-fejlesztésnek vagyunk a tanúi. Ez eljut odáig, hogy 1953-ra a hadsereg békelétszáma 210 ezer főre – a magyar történelemben soha nem látott mértékűre – növekszik. 1953-ban, amikor – Sztálin halálával – Nagy Imre kerül a miniszterelnöki székbe, egyfajta általános enyhülés következik be. Ez rányomja a bélyegét a hadsereg szerepére, összetételére is. Innentől kezdve évről-évre a hadseregben radikális csökkentések mennek végbe, eljutunk oda, hogy 1955-re a hadsereg létszáma 130 ezer főre csökken. Ez egy óriási méretű átalakulás: évenként több tízezer ember egzisztenciáját, mindennapjait érinti. Az 1956-os év sem különbözött a hadsereg szempontjából a korábbi évektől, megint egy katonai reformnak vagyunk a tanúi, újabb haderőcsökkentést határoznak el. Újabb tizenötezer fővel csökkentik a hadsereg létszámát. Ez miért fontos a témánk szempontjából? A hadseregben ez egyfajta bizonytalanságot okoz, nem lehet tudni, hogy aki még ma tiszt, az jövőre is katonatiszt lesz-e. A másik dolog, hogy a hadsereg irányításában zavarok keletkeznek. Ugyanis ezek az átalakítások azzal járnak, hogy alakulatokat szüntetnek meg, hadtestet, hadosztályokat szüntetnek meg, alakulatokat csoportosítanak át. Tehát 56’ őszén az új rendszer még nem járatódott be. És ez is olyan tényező, ami majd meghatározza a hadsereg szerepét, viselkedését a forradalmi eseményekben és a szabadságharcban. Másik, ami a hadsereget sújtotta, jellemezte ’56 őszén, hogy ekkor zajlottak a behívások, illetve a leszerelések. Több alakulatnál előfordult, hogy vagy már leszerelték a katonákat, vagy már arra vártak a másodéves katonák, hogy haza küldjék őket. Illetve, ha hazaküldték őket, sok helyütt még nem hívták be az újoncokat. Ha egy újoncot be is hívnak, pár napos kiképzés után az még nem alkalmas arra, hogy konkrét katonai feladatot oldjon meg, különösen egy olyan bonyolult helyzetben.
Más részről, a hadsereg alkalmazása egy ’56-hoz hasonló szituációban, amikor a belső ellenséggel kell felvenni a küzdelmet. A néphadsereg alkalmazásában nem csak arról volt szó, hogy a külső ellenséggel kell felvenni a harcot, hanem a belső ellenséggel is nagyfokú éberséget kell tanúsítani. És erre konkrét cselekvési terveket is készítettek. Karhatalmi elképzelésekben a hadseregnek komoly szerepet szántak. Ezen tervek alapján a hadsereg majdnem 14 ezer embert állított volna ki egy belső karhatalmi válsághelyzetben, amely erőknek főbb feladata a különböző, elsősorban a katonai objektumok védelme, illetve a különböző fontos párt, állami, és gazdasági objektumok védelmének a megerősítése. Ezen kívül számítottak arra, hogy a hadsereg keretén belül egy mobil erőt hoznak létre, melynek az lenne a feladata, hogy megerősítse a belső karhatalom, az államvédelem és a rendőrség, rend fenntartására hivatott alakulatait. Tehát nagyjából ez a helyzet 1956 októberében, a hadsereget tekintve. Ha megnézzük a hadsereg szerepét, láthatjuk, hogy ugyan úgy, ahogy a politikai vezetést is, a hadsereg vezetését is, az ’56 őszén bekövetkező események váratlanul érték. Amiért a hadseregben bizonyos mozgások beindultak, azok a lengyelországi események. Október 20-án ült össze a Lengyel Egyesült Munkáspártnak a legfelsőbb plénuma, ahol határozatokat hoztak a lengyel helyzettel kapcsolatban, és ezzel kapcsolatban történtek bizonyos mozgások, ami azt jelenti, hogy a hadseregben, a vezérkarban fokozott hadműveleti szolgálatot láttak el. Ekkor még nem történt meg a csapatok riadókészültségbe-helyezése. Erre október 24-ig kellett várni, tehát akkor, amikor 23-án Budapesten bekövetkezik a tüntetés, a Rádiónál a helyzet élesedik, tűzharc robbant ki, és ekkor történnek a csapatok riadókészültségbe-helyezése. Hogyan zajlik ez itt, a környékünkön? A környékbeli katonai alakulatok a kecskeméti 3. Hadtest alá voltak rendelve, ami azért érdekes, mert a harmadik hadtest parancsnoka Gyurkó Lajos vezérőrnagy, egy rendkívül vérmes katonatiszt. Inkább megbízhatóságáról, mint katonai ismereteiről vált ismertté. Megbízhatóság alatt a párt, a munkásosztály, és a hatalom szempontjából való megbízhatóságot jelenti. Rendkívül szigorú és kemény tiszt, aki – mint ahogy kiderült –, nem habozik kiadni a parancsot, ha lövetni kell. Vegyük figyelembe, hogy az ’56-os forradalom leverésében jeleskedő kiskunhalasi lövészezred is Gyurkó alárendeltségébe tartozott. Tudni kell, hogy több forradalmárt is bírósági ítélet nélkül kivégeztek a kiskunhalasi lövészek, amiért megkapták a forradalmi ezred kitüntető címet. Miután Budapesten az események válságossá válnak, a honvédségen belül is riadóztatások indulnak meg, október 24-én, hajnali 3 órakor érkezik el az idő, amikor a 3. Hadtest csapatait riadókészültségbe helyezik. Ez azt jelenti, hogy reggel körülbelül fél 8-ra, minden alakulat eléri a megfelelő riadószintet, és innentől kezdve már lehet számolni a konkrét alkalmazásukkal.
Nézzük meg, röviden hogy a szegedi katonai alakulatok alkalmazására, illetve a Szegeden bevetett katonai alakulatok, és az itt állomásozó katonai alakulatok alkalmazására mi jellemző. Először is, azt érdemes megállapítani, hogy Szegeden papírforma szerint jelentős haderő állomásozik. Lövészezred, műszaki zászlóalj, légvédelmi osztály, páncéltörő tüzér-osztály, hadkiegészítő parancsnokságok, anyagi és közlekedési törzsek, rádiótechnikai alakulatok, tehát ez összességében meggyőző erőnek kellene, hogy legyen az események kezelésére. Majd kiderül, hogy ezek miért nem alkalmasak arra, hogy ezt a válsághelyzetet megoldják. Most végigmennénk az alakulatokon, és röviden vázolnám, hogy mi történt.
Első, amiről beszélünk, a Szegedi Járási Hadkiegészítő Parancsnokság. A Szegedi Járási Hadkiegészítő Parancsnokság, ahogy az anyagból kiderül, és egyébként ezt lehet látni a többi katonai alakulat jelentéséből is, kevésbé voltak tájékoztatva arról, hogy mi történik. Sokszor a csak a rádióból kapták meg a szükséges információkat, a rádióból tájékozódtak, informálódtak, hogy mi történik az országban. A legfelsőbb vezetéstől nincs világos információ, nincs világos állásfoglalás. Ehhez képest próbálnak ezek cselekedni. Ugyan ez történik a Járási és hasonló képpen a Városi Hadkiegészítő parancsnokságon is, ahol összefoglalásképpen meg lehet állapítani, hogy az első napon, a még szokványos munkamenetet látjuk. Itt még felveszik a munkát, még a polgári alkalmazottak bejönnek, és még hajlandóak dolgozni. A polgári alkalmazottak főleg a hadkiegészítő parancsnokságokon, az anyagi, az elhelyezési, és felhasználási törzsnél vannak. Ezek inkább logisztikával, ellátással foglalkoznak. A polgári alkalmazottak, és ugye a katonák is, végzik a mindennapos tevékenységüket. 24-én, 25-én azonban már kezd változni a helyzet, ekkor már riadókészültséget rendelnek el, ez azt jelenti, hogy a Hadkiegészítő Parancsnokság tisztjeit utasítják, hogy maradjanak bent a parancsnokságon, hozzanak magukkal megfelelő úticsomagot, hogy bent tudjanak aludni, és ez meg is történik összetartás keretében, és ahogy október 25-éről szóló jelentés megállapítja: az első együtt töltött éjszaka után elég vidám hangulatba került a katonaállomány. Itt ugye nagyon sok mindenre lehetne gondolni, ha nem tudnánk, hogy ez a jelentés milyen környezetben született „ az ebédlőben mindenki vidám hangulatban jelent meg”. Tehát ekkor még nem észlelhetőek azok a jelek, amik aztán elmérgesítik a helyzetet. Másnap Szigeti Béla százados bejelenti, hogy az ÁVH föl lett oszlatva, de hozzáteszi, hogy megnyugtató jelenség azonban, hogy át lettek öltöztetve katonaruhába. Ezért nem kell aggódni, itt vannak köztünk az elvtársak, és vigyáznak ránk, hogyha nem is nyíltan. A változás akkor következik be, amikor fölsőbb utasításra is meg kell alakítani a katonatanácsot. Ezt minden alakulatnál meg kell alakítani, és a katonatanács megalakításával a kiegészítő parancsnokságon egyfajta fegyelem-lazulás következik be, mivel megszűnik, vagy csorbul a hadseregben vallott elv, az egyszemélyi vezetés elve és innentől kezdve már meg lehet vitatni a katonai ügyeket. Már a polgári alkalmazottak is kezdik „piszkálni” a tisztikart, főleg a politikai helyettest, adott esetben előfordul, hogy elhárító-tisztet. Ez 27-28-29-e, ez az az időszak, amikor a fegyelem lazul, már a mindennapos feladatokat sem, vagy kevésbé képesek ellátni. 29-én alakul meg a Katonai Forradalmi Tanács, akkor kapnak utasítást, 31-én alakul meg a Bizottság. A következő napok hadkiegészítő szempontjából, ahogy itt a jelentésben meg is van fogalmazva, hogy „sakkozással és kártyázással telnek”. Tehát igazából ezt az alakulatot látszólag nem érinti meg ezek a forradalom, talán jellegénél fogva is, nem az a feladata, hogy komoly katonai tevékenységet végezzen. Ami szerep esetleg juthatott volna neki, hogy ellenállás esetén, a tartalékosok mozgósítása a Hadkiegészítő Parancsnokságok feladata lett volna, amire történt is kísérlet, de a megjelenteket el is küldték ezekről a parancsnokságokról. November 4-én a jelentés írója szerint nagy a megkönnyebbülés, megtörténik a szovjet beavatkozás, és ahogy itt a jelentésben áll, a szovjet csapatok már a puszta megjelenésükkel is félre állították a hangoskodókat. Tehát az a tény, hogy megkezdődik ez a szovjet invázió a Hadkiegészítő Parancsnokságon belül is egyfajta ilyen stabilizálódást indít el.
A következő alakulat, amiről érdemes pár szót ejteni, az a 14. műszaki Zászlóalj. A 14. műszaki zászlóaljnál ugyanúgy, mint a 3. Hadtest alárendeltségébe tartozó kiskunfélegyházi 27. lövészhadosztálynál, amely alá voltak rendelve a szegedi alakulatok, 21-én a lengyel események miatt összetartást rendeltek el. És ugyanúgy, másutt is, 24-én ott is megtörténik a riadókészültségbe helyezés. A hadsereg alkalmazásának megállapított elvei szerint a zászlóalj itt, Szegeden főleg objektumvédelmet lát el, illetve részt vesz az utcai események „kezelésében”. Ez azt jelenti, hogy a 14. műszaki zászlóalj alakulatai ott vannak a szegedi sortűznél, nem ők adják le, de ugyanúgy részt vesznek annak tüntetésnek a kanalizálásában. A zászlóalj ezen kívül fegyvereket ad más katonai alakulatoknak: a 17. lövészezredről van szó. A 17. lövészezred tisztikarát ez a zászlóalj fegyverzi föl, illetve ellenőrzése alá vonja a Tápénál épített tiszai pontonhidat, hogy megakadályozza a beszivárgó „ellenforradalmi” elemek bejövetelét Szegedre. Itt is megalakul a Forradalmi Katonatanács, 31-én, ami itt is valamennyire megingatja a fegyelmet. Nagyfára küldenek ki egy szakasz katonát, hogy az ottani börtönben a kitörést megakadályozzák. A szovjet beavatkozáskor a zászlóalj egy része harcolni akar a szovjetek ellen, de ahogy ugye jelentős írója megállapítja, sikerrel megakadályozzák, köszönhetően annak, hogy a parancsnok ismerteti a Kádár-kormány programját, és ennek hatására az állományt sikerül „megnyugtatni”. A műszaki zászlóaljat amúgy is próbálják bevonni Szeged védelmébe. Ez azt jelenti, hogy zászlóaljnál lévő harckocsiaknákat próbálják felhasználni, hogy a Szeged körüli védelmet kiépítsék, de ezt a zászlóalj parancsnokság sikeresen megakadályozza.
Következzen a 17. lövészezred. A 17. lövészezred érdekes helyzetben van, ugyanis a 17. lövészezred gyakorlatilag már nem létezik. Az ezred a hadsereg átalakításnak esett áldozatul, tehát 1956 októberében a 17. lövészezrednek szinte csak a tiszti kara van meg. Annak körülbelül 80%-a tartózkodik Szegeden. Ily módon komoly hadműveleteket, műveleteket nem tud végrehajtani. Az lövészezred a műszaki zászlóaljtól, illetve a Pártbizottságtól kapott fegyverekkel járőrözik, illetve feladata a meglévő, korlátozott személyi állománnyal, hogy inkább a laktanyáját biztosítsa. A bevonuló szovjet csapatokkal az ezred tisztikara felveszi a kapcsolatot, és részt vesz a „rendteremtésben”, a fegyverek begyűjtésében, és karhatalmi szolgálatot lát el. Az tisztikar kb. 85-90%-a aláírja a tiszti nyilatkozatot – ez az új hadseregben való szolgálathoz szükséges hűségnyilatkozat –, tehát a 17. lövészezrednek összhatásában nincsen jelentős szerepe a szegedi eseményekben.
Annál inkább érdemes pár szót ejteni a kiskunmajsai 31. lövészezredről, annál is inkább, mert ez az a lövészezred, amelyet Szegedre vezényelnek. Október 24-én hajnalban riadóztatják az ezred egyik zászlóalját – a 2. zászlóaljat –, amelyet hamarosan követ az első, s akkor az 1. zászlóaljat azt hamarosan Szegedre küldik, hogy a rendet fönntartsák. Ez 24-én a déli órákban érkezik meg Szegedre, és átveszi a legfontosabb objektumok védelmét, illetve mindezt a szegedi katonai alakulatokkal karöltve oldja meg. Részt vesz a Tisza-híd megtisztításában, tehát hogy a szovjet csapatok átvonulását biztosítani tudják, illetve járőr, s karhatalmi feladatokat lát el, tömegoszlatásban szerepel. Ez az ezred jeleskedik, illetve ezek a zászlóaljak jeleskednek többek között az említett szegedi sortűzben is. Az ezred azonban nem sokáig tartózkodik itt, Budapestre vezénylik. Helyébe a kiskunfélegyházi 29. tüzérezred érkezik Szegedre, amely nyilván felszereltségénél fogva kevésbé alkalmas a Budapesten való bevetésre, inkább ide, a csendesebb Szegedre küldik. Ez technikával, személyi állománnyal, és hogy öt javadalmazás lőszerrel megérkezik Szegedre, és itt hajt végre szintén karhatalmi szolgálatot. Az alakulat 30-án egy átfegyverzés alá esik, ez azt jelenti, hogy a karabélyokat le kell adni a Nemzetőrségnek, és helyette a karhatalomban talán jobban használható géppisztolyokat kapnak. November 3-án az alakulatot a város védelméért felelős tisztek, törzsek be akarják vonni a város védelmébe a szovjet csapatok ellen, hogy a város páncélelhárítását megerősítsék, de ezt sikerül elkerülniük.
A következő az a 3. Elhelyezési és Felhasználási Felügyelőség, ez félig egy polgári szervezet. Itt hasonló jelenségeket láthatunk, mint a hadkiegészítő parancsnokságokon. A normális munkamenet akkor akad meg, amikor megalakul a Forradalmi Katonai Tanács, és itt is ugyanúgy jellemző, mint másik alakulatoknál is a tájékozatlanság. Nem lehet tudni, hogy mit kell, mit kellene lépni, mit kell lépni, várják a fölsőbb utasítást, a fölsőbb utasítás pedig csak nem akar megérkezni. Itt is, ahogy más alakulatoknál is, novemberben, a helyzet konszolidálásával, megkezdik az új pártszervezet kiépítését, de érdekes, hogy megalakul november közepén az MSZMP, november közepén van ugye a taggyűlés, akkor három fő vesz részt, 20-ára a taglétszám öt főre növekedik. Tehát azért létezik egyfajta bizonytalanság is a korábbi párttagokban, hogy mi lesz ez az új kezdeményezés, egyáltalán ez az új párt vajon stabil marad-e.
Következő alakulat az a 6. Légvédelmi Tüzérosztály. Ez is bizonyos szempontból tipikusan ’56-os történet. Az alakulatot is riadóztatják, karhatalmi szolgálat, megalakul a Katonatanács, és különösebb esemény nem történik a zászlóaljjal. November 3-án azonban, amikor elkezdik a másodéves katonák hazabocsátását megkezdődik az alakulat felbomlása. Ez azt jelenti, hogy hamarosan az első évesek közül is egyre többen kezdenek szökdösni, és este 11 órára, éjfélre alig több mint 80 fő marad az osztály állományából. Ez arra elegendő legalábbis az elképzelések szerint, hogy a laktanya őrzésére hátrahagyva az osztály haditechnikáját, tehát a lövegeket a szovjeteknek átadják. Tehát fölveszik a kapcsolatot a szovjetekkel az, és átadják ezeket a lövegeket. Azonban közben újabb szökések történnek, és mire ezt a menetoszlopot felállítanák, összesen talán ha 8-10 sorkatona marad az alakulatnál. Itt is a harcokban, nyilván ennek következtében már nem, vesz részt. November 4-e után mivel foglalkozik az alakulat? Az elszökött első éves katonák összegyűjtésével, és visszaterelésével a karámba.
Következő az a 72. páncéltörő tüzérosztály. November 1-éig a helyőrségi lőszerraktár védelmét látja el, ekkor más alakulatok veszik át a lőszerraktár védelmét, ugyanis ekkor Szabó Ernő hadnagy ekkor egyszerűen eltűnik pár emberrel a lőszerraktár őrségéből. Később ezért letartóztatják, aztán szabadon engedik, de nem egyértelmű a megítélése. Hasonló képpen más alakulatokhoz október 31-én, a Forradalmi Katonai Tanács megalakulásával úgymond összeomlik az alakulat fegyelmi helyzete. November 4-én itt is harci riadót rendelnek el, hogy majd a szovjetek ellen alkalmazzák a lövegeket: a páncéltörő lövegeket a harckocsik ellen tervezik alkalmazni. Azonban ez a védelmi elképzelés sem valósul meg. Hiába jönnek a Városi Katonai Tanácstól küldöttek, akik agitálnak a védekezésre, úgymond nyílt „ellenforradalmi uszítást végeznek” – ahogy később megállapítják –, ellenállásra buzdítanak, és nem ismerik el a Kádár-kormányt. Ezt sikerül ellensúlyozni egy megtartott tiszti gyűléssel, és ott elhatározzák, hogy megvédik a laktanyát, tehát itt nem a szovjetek elleni harcról van szó. Azonban itt közbejön egy kis malőr: miközben a tisztek gyűléseznek, a sorkatonák, a laktanyaőrség egyszerűen eltűnik, és polgári személyek jelennek meg a laktanyában, akik fegyverért jöttek. Ekkor egy felhívás is napvilágot lát: felhívják a kiképzett tartalékosokat, hogy jelenjenek meg a tüzérosztálynál, de ezt sikerül az osztálynak megakadályozni, hogy ezeket felfegyverezzék, és a maradék katonákkal és négy löveggel elhagyják a laktanyát azzal a céllal, hogy az állományt kivonják a szovjetek elleni esetleges harcból. Erre az időszakra az állomány 60%-a megszökött, vagy dobbantott, ahogy a katonai „szaknyelv” mondja. Itt is ugyanúgy, november közepén megalakul az MSZMP helyi szervezet, és ettől az alakulattól is számos tisztet irányítanak át az újonnan megalakult karhatalmi szervezetekbe.
Minden jelentés végén van egy rész: következtetések és tanulságok. Szinte mindenütt előfordul, hogy a vezetést hibáztatják: megszűnik a központi vezetés, nincsenek határozott parancsok. Mi a probléma? Itt egy hadseregről van szó, amely parancsra épülő, hierarchiára épülő szervezet, az egyéni kezdeményezésnek egy hadseregben mindig kisebb a szerepe. Különösen a korszak hadseregében: a Magyar Néphadseregre akkoriban, ahogy arra a sztálinista irányítási modellre jellemző, az abszolút elbürokratizált, centralizált irányítás a jellemző. És itt mi történik? A centrum csődöt mond, és ennek következtében az egész szervezet megbénul. Korábban is, ezeket a problémákra hívta föl a figyelmét az a jelentés, amit a Hadtörténeti Intézet munkatársai készítettek ’57-ben, hogy az egyéni kezdeményezés teljesen háttérbe szorult. Ez egy olyan rendszerben, amikor van központi irányítás, nem jelent problémát. A forradalom alatt, amikor szétesik a központi katonai vezetés, és a politikai vezetés is határozatlan, ez súlyosnak bizonyul. Nincsenek parancsok, nincs határozott politikai állásfoglalás. És emiatt ezt a politikai zűrzavart a katonatisztek nem tudják kezelni. Persze ezt később indokolják azzal, hogy nem voltak „ideológiailag eléggé képzettek” Tehát valójában ugye az a helyzet, hogy a párt, a hatalom szempontjából nem voltak eléggé ideológiailag képzettek. Szintén probléma gyökerének a katonai tanácsok megalakulását látják. Mindenhol benne van a jelentésben, hogy akkor kezdődik a baj, akkor kezdődik a szétesés, amikor megalakulnak a katonai tanácsok. Problémát jelentenek a helyi származású katonák. Az, hogy a szegedi alakulatoknál, de az idevezényelt kiskunmajsai ezrednél is, nagyon sok szegedi származású katona volt. Ezt a majsaiak úgy oldották meg, hogy ezeket egyszerűen visszaküldték Kiskunmajsára. Nyilván, ha ott vannak a tömegben a rokonok, meg a barátok, a katonát kevésbé lehet hatékonyan alkalmazni. Szintén a problémásnak jelezték: a nevelést: a megfelelő katonai és politikai nevelés hiányát. Politikailag persze, hogy a fő bűnös Rákosi és Gerő tevékenysége. Ez a két név említődik. Az, hogy mögöttük komoly pártapparátus állt, voltak mások is, arról sosincs szó. És természetesen előkerül Nagy Imre és társainak akkori munkája is. Ezt is említik egy helyütt, hogy amikor Nagy Imre és Losonczi csoportja aktivizálta magát, további zűrzavart okozott. A magyarázat további része, hogy előfordul, hogy tulajdonképpen nem arról van szó, hogy létezik egy tömegmozgalom, amely valamilyen tevékenységet, vagy különféle követeléseket fogalmaz meg, amelyek elfogadhatóak, hanem vannak jogos követelések, van egy jószándékú becsületes többség, de közéjük odafurakodik valamilyen módon az ellenforradalmár, aki negatív irányba vezeti a népet. És szintén problémának tartják, hogy a belső ellenséggel szembeni éberség nem volt kellően kihangsúlyozva. A tanúságokat egy idézettel zárnám, ami nagyon jól körülírja a helyzetet:
„A hibák éppen abban keresendők, hogy a proletárdiktatúrát sok esetben nem helyesen alkalmazták, hogy nálunk lényegében nem volt proletárdiktatúra.”
„Figyelembe kell venni azt is, hogy az elmúlt idők politikai oktatása sok tekintetben lepergett a tisztekről és a harcosokról egyaránt. A szavak és a tettek közti különbséget a katonák látták, és megjegyezték maguknak. Egy dolog azonban mélyen beleivódott a személyi állomány tudatába: az, hogy a hadsereg néphadsereg, és a néppel tűzön-vízen át együtt halad. Amikor pedig kritikussá vált a helyzet, sem a katonák, sem a tisztek nem értették, nem ismerték fel, hogy a nép, a tömeg rendkívül vegyes osztályhelyzetű és politikai állásfoglalású emberek gyűjtőmedencéje, nem értették meg, hogy súlyos bűnt követnek el a szocializmus, a dolgozók ügye ellen ha a saját érdekeit ellen harcba induló tömegeket támogatják.”
