Bill Lomax - A szegedi események röviden
A szegedi egyetem október 16-i gyűlésen a diákok az orosz nyelv kötelező tanulásának megszüntetését követelték, és sztrájkra hívták fel követelésük támogatására. De még ugyanezen a gyűlésen azt is elhatározták, hogy a párttól független új diákszervezetet hoznak létre MEFESZ néven, és képviselőiket elküldik az összes magyar egyetemre, hogy támogatást szerezzenek az új országos szervezet számára. A Szegeden megindult mozgalomhoz hamarosan országszerte csatlakoztak, helyeslésre talált még magában a hivatalos kommunista ifjúsági mozgalomban is. (Bill Lomax: Magyarország 1956. Budapest, Aura Kiadó 1989. 288.p.)
[…]
A diákok sérelmei – számos megfigyelő e csoportot tekinti annak a katalitikus erőnek, amely a rejtett egyet nem értést leplezetlen szembenállássá változtatta – nyílt kifejezést először Szegeden kaptak.
A forradalmat megelőző hetekben az egyetemi reformra irányuló első követelések Szegeden, némiképp talán meglepő módon, nem maguktól a diákoktól, hanem a párt és az egyetem hivatalos fórumaitól indultak ki. Az őszi szemeszter elején a kötelező előadások számát csökkentették, a diákok nagyobb szabadságot kaptak az egyes tárgyak közüli választásra, és tervek születtek a más szocialista országokkal szervezett diákcserék számbeli növelésére. „Mindez felülről jött” – mondják a visszaemlékezők, de a jelek szerint mégis elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy beindítsa a további és radikálisabb változásra irányuló követeléseket.
hivatkozás: A Szegedről szóló adatok nagy részét abból az interjúból vettem, amit az 1956-ban Szegeden diákoskodott Dr. Czigány Lóránttal és feleségével készítettem. Beszámolójukat más leírások is megerősítik, lásd BAUDY (1957), 137-140; MOLNÁR János (1967), 36-37.
Október elején egyre növekvő elégedetlenségüknek adtak hangot a diákok, az orosz nyelv kötelező tanulása miatt. Kiváltképp a jogászok és az orvostanhallgatók tiltakoztak az ellen, hogy erőszakkal olyan nyelv tanulására kötelezték őket, amelyre szakmai tanulmányaikhoz nemigen van szükségük. Hasonló panaszok hangzottak el a katonai szolgálat körülményei és a honvédelmi oktatásra szánt magas egyetemi óraszám ellen. A diákok elégedetlenek voltak a DISZ-szel is, ez a szervezet együvé tömörítette őket a mukás- és parasztfiatalokkal. A diákok úgy érezték, hogy olyan önálló szervezetre van szükségük, amely az egyetemi hallgatók sajátos érdekeit képviseli és védelmezi. Amint azt egyikük mondja: „Soha nem tudtam elképzelni, hogy egy parasztfiú hogyan képviselhet egyetemi hallgatókat.”
A diákok az egyetemen október 16-án gyűlést tartottak, s ezen elhatározták, hogy önálló diákszervezetet létesítenek, a (MEFESZ-t), és küldötteket menesztenek az ország többi egyetemére azok támogatásának megszerzéséhez. Közben a szegedi diákok követelései – akárcsak az éppoly erős, bár kevésbé szervezett elégedetlenség Budapesten és más egyetemi városokban – jóindulatú visszhangra talált a hatóságoknál. Október 19-én az oktatásügyi miniszter bejelentett az orosz nyelv kötelező tanulásának megszüntetését és a honvédelmi oktatás felülvizsgálatát, s ígéretet tett arra is, hogy ösztöndíjasként Nyugatra is küldenek majd diákokat. Mire azonban ezeket a reformokat bejelentették, az egyetemisták követelései már radikálisabbá és egyben erősebben politikai jellegűvé váltak.
A szegedi diákmozgalom tovább erősödött; a Petőfi Kör nem sokkal korábban Szegeden létrehozott csoportjával együttműködve, a diákok október 20-ra összehívták az egész egyetemi tanszemélyzet és a hallgatók nagygyűlését. Délben kézírásos röplapokat osztogattak az egyetem központi menzáján, délután pedig a diákok szállásaikról a belvárosba vonultak a gyűlésre. Az egyetemisták „vidámak, magabiztosa, ünnepi hangulatúak voltak. (…) Éppoly kevéssé hasonlított ez politikai gyűléshez, mint bármi máshoz, amit valaha is rendeztek bárhol” – emlékezik vissza egy nyugati újságíró, aki jelen volt az eseményen. „Célunk – hirdette a diákok egyik vezetője – a szellem szabaddá tétele…, azoknak a szellemi béklyóknak lerázása, amelyekkel Sztálin és Rákosi megbénított minket.”
hivatkozás: Idézi BAIN (1960), 96.
A gyűlés – amelyen az egyetem rektora és más professzorok is támogatták a hallgatókat – határozatot fogadott el, amely a DISZ-ből való kilépésre szólított fel és bejelentette a MEFESZ-nek, a diákokat képviselő független testületnek a megalakulását. Mielőtt a gyűlés véger ért volna, erősebben politikai természetű követelések hangzottak el, és elfogadtak ez további határozatot is: ez már tartalmazta azoknak a pontoknak többségét, amelyeket aztán hamarosan a budapesti diákok követeltek. Szerepelt közöttük az új kormány és új pártvezetőség megalakítására, új választások kiírására és a külföldi csapatok kivonására irányuló felhívás.
A szegedi diákok azonban már másnap kissé kábultan és meghökkenten gondoltak arra, hogy milyen gyorsasággal haladtak az események.
„Az utolsó nagygyűlés után úgy éreztük: Holnapra meghódítjuk a Holdat!(…) Követeléseink annyira nagy horderejűek voltak, hogy most nevetségesnek, képtelennek éreztük őket…, azt hittük, mindenki nevet majd rajtunk. (…) Úgy éreztük, hogy túl erős dolgokat és túl sokat követeltünk. Nem tudtuk, hogy mit tegyünk ezután.”
Így aztán magukat a szegedi diákokat – akiknek a MEFESZ megalakítására irányuló kezdeményezését sokan a forradalom szikrájának tekintik – meglepetéssel töltötte el a forradalom tényleges kitörése.
A diákok a budapesti felvonulásról október 23-án a kora esti órákban értesültek, amikor összegyűltek kollégiumaik előtt, majd a városba vonultak és gyűlést tartottak a Kossuth téren. Ezen az első estén a rendőrség, az ÁVH és a katonaság egyaránt tartózkodott a beavatkozástól. A következő két napon azonban már csapatok őrizték a középületeket és fegyveres ávósok próbálták feloszlatni a városközpontban gyülekező tömegeket és könnygázt használva kergették el a tüntetőket az utcákról. Razziát tartottak több diákszállón, kihallgattak, megmotoztak és megvertek egyetemistákat.
A fegyveres erők csak október 26-án vonultak el az utcákról, s ezután a Városházát, az ÁVH—kaszárnyákat, az újságszerkesztőségeket és a rádiót békésen elfoglalták a diákcsoportok, az első nap megalakult Forradalmi Diákbizottság irányításával. A gyárakban munkástanácsok létesültek és küldötteik a diákok és a város képviselőivel együtt október 30-án megalakították a Népi forradalmi Tanácsot. A Tanács koordinálta a városszerte folyó sztrájkot, és nyilatkozatban támogatta Nagy Imrét. A diákegységeket Nemzetőrséggé szervezték át, és a magyar hadsereg szegedi egységei – jóllehet a forradalmat nyíltan nem támogatták – a rend fenntartásában együttműködtek a Forradalmi Tanáccsal.
Néhány nappal később azonban – november 4-én – a várost minden fegyveres ellenállás nélkül foglalták el az orosz csapatok, és a forradalmi szervezetek csendben feloszlottak.
Mindent összevéve úgy tűnik, hogy a forradalom Szegeden nem sokkal jutott túl a diákok akcióin. Habár Szegednek az a hírneve, hogy a reakciósok városa, semmilyen jele nincsen annak, hogy a forradalom éppen abban a városban rekedt meg, ahol először mozgásba lendült. A diákok egymagukban „nem tudták, mit tegyenek ezután”.
(Bill Lomax: Magyarország 1956. Aura, Bp., 1989 90-92.p.)
